DIPLOMA AFTER
Volt egy kezdeményezés, mi lenne, ha lenne egy diploma after – mi van a diploma után – ugye ez egy nagyon félelmetes helyzet, amikor az ember a diploma koncert után ott van, hogy akkor most mi van.
Projektek
Az öt éven át tartó cél az ember feje fölött lebeg, ott a diplomakoncert, ami a csúcsteljesítmény, és innen nincsen tovább – bennem itt megfogalmazódott, hogy szeretnék egy „Aftert”, mert ott kezdődik az élet, nem a diplomáról szól a tanulmány, sokkal inkább egy gyújtópont tud lenni az ember karrierjében.
Az én területemen, amit én képviselek, mit én csinálok és amiben jól érzem magam, sok mindent – az ember nem tud mindent belesűríteni a diplomájába és ezt el kell fogadni, viszont ki lehet találni egy olyan koncepciót, hogy ez hogyan tud tovább működni, hogyan tud kapcsolódni. És a Diploma afterrel az volt a célom, hogy amit a Diplomán nem tudtam eljátszani é nagyon bennem volt, hogy szeretném előadni, megmutatni, nekem nagyon fontos darabokat, így tovább vinni a diplomám hangulatát.
Van egy moderált része, ami jól működik, és ha tehettem volna, a diplomámat is úgy csináltam volna, hogy az ember beszél és mesél arról, hogy hogyan zajlott le idáig az élet. Van valamilyen közvetlensége, amikor a közönség kicsit bepillanthat abba, hogy hogyan lett meg egy előadás, hogy miről szól egy darab, neki miről szól és másnak, mi a darab privát története hogy mi a történelmi háttere.
Mona Danival ez remekül működött, fontos, hogy az ember olyan alkotókkal, olyan előadókkal vegye körbe magát, akik tudják hozni ezt a fajta gondolkozást.
Nekem is van olyan koncertem, amikor nem érzem szükségét, hogy beszéljek, hanem egy lélegzetvételre lemegy a műsor.
Ha az embernek beszélnie kell a színpadon az egy más állapot, az egyfajta nyitás lehet a közönség felé.
Ez a falak lebontása, amiről korábban beszéltem, hogy ne érezze a közönség azt, hogy ez egy rideg, steril környezet, hanem az előadó elérhető, ott van, nem szent állat a színpadon és egy üvegkalitkába burkolózva él, hanem ő is egy érző, gondolkodó ember, akit meg lehet hódítani.
Ezzel elég jól be lehet vonni a hallgatóságot és az a tapasztalatom, hogy ez közelebb hozza őket. Érzelmileg jobban bele tudnak menni ezáltal és a darab jobban tud rájuk hatni hogyha társítanak valamilyen élményt.
Mindenkinek lesz egy saját története a darabbal és ez jó érzés tud lenni.
Szabó T Anna
Amikor az emberben vannak összművészeti ambíciók, akkor ezeket valamilyen keretbe kell tenni.
Amikor találkoztam először SZTA irodalmával, művészetével, gondolkodásával, akkor nagyon világos volt, hogy ezzel a nővel van valamilyen dolgom, és nagyon is össze tud kapcsolódni az az alkotói tevékenység, amit én végzek, az ő irodalmával. Minél inkább belementem a versek elemzésébe, megismerésébe, ahogy megtalált SZTA világa, kirajzolódott belőle, hogy ez az irodalom alkalmas arra, hogy egy performansznak legyen az alapja.
Verseiben, írásaiban jelen van minden érzékszervünk, a zene, színek, mély érzelmeket közvetít, nagyon erősen hat minden művészeti ágra. Nem csak irodalmilag mozgatja meg az embert, hanem amikor olvassuk a verseit, azt érezzük, árad belőle a kavalkád, az érzékek kavalkádja.
Ahogy összeválogattam az irodalmi anyagot, ami szerintem leginkább alkalmas, összeállítottunk egy dramaturg rendező kollégámmal egy forgatókönyvet, szövegkönyvet, és most érezzük, hogy van egy története, kialakult, egy napról szól – belesűrített nap. Ami a célom ezzel a darabbal az, hogy jelen lenni, gondolkodás, ami nekem most nagyon fontos: minél több (pozitív és negatív) hatást, érzelmet belesűríteni ebbe a darabba. Minél szélsőségesebb érzelmeket. Ezeket az eltompuló érzelmeket (talán az online világ az, ami eltompítja az érzelmeinket), ezeket felrázni, és egy órába beletenni egy hihetetlen energiát azzal a csapattal, akikkel ezt létrehoztuk, hogy a közönségnek legyen egy nagyon sodró hatás, ami beszippantja, hogy egy órára nem gondol a civil életére, hanem belecsöppenhet egy olyan világba, ami ezen kívül áll.
Jó kis csapat lett benne. Fontos, hogy mély szellemiségűek legyenek. Nem csak a szövegkönyv összerakása zenékkel, hanem legyen egységes a gondolkodásunk a darabról. Minden rétegében tudjon működni a darab. Ebben nőttem föl, hogy a művészet több szinte tudjon működni.
Pl amikor az ember megnéz egy filmet, pl Bergmann rám nagyon hat (nem érzem azt, hogy kielégít, hanem több szinten működik).
Ez az előadóművészetben és alkotásban akkor tud működni, hogyha egységesen tudunk róla gondolkodni, és sok időt és energiát szánunk az előadás előtt arra, hogy közösen beszélgessünk és elmélyüljük a témában – akkor lesz egy olyan energia, amiből azután el lehet kezdeni a tényleges munkát. Akkor nagyon hamar összeáll a darab és nagyon egyértelműen és határozottan gyorsabban lehet dönteni bizonyos kérdésekben. PL milyen zene. De ha közös, mit szeretnénk elérni és mit gondolunk a darabról, akkor azt hiszem h az egység megvan. Nagyon fontos, kikkel dolgozom együtt és kik lesznek ebben társak akikkel csapat szinten meg lehet ezt csinálni