Hiszem, hogy a művészetnek az a dolga, hogy kibillentse az embereket a mindennapi életből és ott abban az egy-másfél órában olyan élményt adjon, hogy többként, feltöltődve menjenek haza.​

Hiszem, hogy a művészetnek az a dolga, hogy kibillentse az embereket a mindennapi életből és ott abban az egy-másfél órában olyan élményt adjon, hogy többként, feltöltődve menjenek haza.​

Ács Dominika fuvolaművész

2019-ben diplomázott kitüntetéssel a Liszt Ferenc Zeneakadémián, ahol jelenleg a Doktori Iskola hallgatója. Gyermekkora óta zenél.

Tanulmányait a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte fuvola-, és magánének melléktárgyakkal.

2017-ben első díjat nyert a Danubia Talent Nemzetközi Versenyen.

2010-ben az Országos Jeney Zoltán, 2015-ben a Zeneakadémia fuvolaversenyén kapott különdíjat.

A Bank of China, Kutatói Ösztöndíj (Nemzeti Kiválóság Program) és a Zeneakadémia Baráti Körének többszörös ösztöndíjasa.

Olyan kiváló professzorok mesterkurzusán vett részt, mint többek között Marina Piccini, Kovács Lóránt és Emmanuel Pahud.

Számos formációban áll rendszeresen a színpadon:

a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarával, különböző kamarazenei formációkban és szólóesteken.

Dominika a fuvola mellett összművészeti performanszokban, színházi és énekes produkciókban is részt vesz.

Rólam

Nem emlékszem a gyerekkoromból olyan időszakra, amikor ne lett volna egyértelmű cél, színpadon álljak.

A faluban, ahol gyermekkoromban éltünk, nem volt előttem előadóművészeti példa – talán inkább velem született a vágy, hogy művész legyek.

Emlékszem, Kövi Szabolcs – aki a mai napig a fuvolisták alternatív vonalát képviseli – milyen nagy hatással volt rám, ahogy a klasszikus zenei világból kikacsintott, ahogy a koncertjeinek egyedi dramaturgiája volt.

8-9 éves lehettem, mikor a helyi Ki Mit Tud-ra egy kis zenés táncos énekes produkcióval készültem. Azóta sem kérdés számomra, hogy az én világom a színpadon – amellett, hogy a lehető legmagasabb szintig fejlesztem magam a fuvolában – az összművészetiség, hiszen ezzel tudom magamat a legjobban kifejezni és így tudok önazonos maradni, s szolgálni a közönség felé.

Hiszem, hogy a művészetnek az a dolga, hogy kibillentse az embereket a mindennapi életből és ott abban az egy-másfél órában olyan élményt adjon, hogy többként, feltöltődve menjenek haza.

Projektek

DIPLOMA AFTER

Volt egy kezdeményezés, mi lenne, ha lenne egy diploma after – mi van a diploma után – ugye ez egy nagyon félelmetes helyzet, amikor az ember a diploma koncert után ott van, hogy akkor most mi van.

Szabó T Anna

Amikor az emberben vannak összművészeti ambíciók, akkor ezeket valamilyen keretbe kell tenni.

Koncertek, események